Ha kimosok gépben egy mikro-USB átalakító kábelt, megtagadja majd az együttműködést velem?
Ha majd megszárad?
Egyelőre tartok a próbától, most próbálom kiengesztelni.
>.<
Van egy lány, akinek minden reggel kiesik a füléből a KissTibi a Bakáts téren.
De csak a balból, mert azon nincs szivacs.
Eszik néha almát is, és mákdarálóval bűzafüvet présel.
Amerikából rendelt új cipője lesz, és a tekintete függönye mögött egész nap - egész,egész nap - hallani a sirályok távoli kiáltásait.
És ha valaki más zsebregyűrt zsepije vagyok? Hahó?
Igazándival szólva, engem is környékezett a nosztalgy. Én a városban jártamban-keltemben apró posztszöszökkel hintem tele az utcákat. Ez ilyen régi reflex. Egy apró gondolat, egy frappáns szófüzér, egy érdekes arc. Ami régebben olyan természetesen simult a bitek közé - márminthogy írás, márminthogy én - az most valahogy piculányit sem fontos, és a seggére csapok és útjára engedem azon nyomban.
Persze azért jólesik. Most is. A nem-írásról írni hálás téma. Cö. ^^
Horgonyomat vesztett kedves kis hajó vagyok. Régi delfincsapatok kerregésével álmodom, és minden árnyékra a vizen azt hiszem, hogy zátony. A csigáim nehéz szagú olajat izzadnak.
Csiklandoz ha a konyhámban elgurul egy tányér.
Nem tudom hol a legénység.
Ma ettem cápasteak-et. Majd' belepistultam az egzotikumba. És finom is volt.
Salátával.
(Pedig a múlt év vége sem szűkölködött egzotikában, de erről majd újabb két hónap múlva.)
Harmadik-sokadik 11 órás munkanap, hej.
Azt hiszem lassan vissza nem fordíthatóan homályosan vagyok csak képes a napomról írni. Nem tudom ki hogy van vele, de néha tényleg van egy Narrátor a fejben, de csak akkor ha igazán mindenkihez szólasz. Ha csak magadnak dünnyögsz, akkor nincs narrátor, és a ködben lehet csak tapicskolni.
No mindegy. Most szinte ínszakadásig nyújtom a munkanapjaimat, a szokásos poszton és fizetésen túlnyúló felelősség és a legalsó szinti ranszolgai rutin egyszerre szorításában, de mostmár kicsit könnyebb hogy tudom hogy azért csinálom, hogy két hét múlva repcsire üljek, és egy hetes randit tartsak a Smaragd szigetekkel. Tesztelve lesz hogy van e humora, lehet e vele hosszútávra tervezni, hogy megy az együtt élés, és hogy otthon érzem e magam benne. Ha nem, hát akkor sincs baj, hisz csoda közelről megint látni fogok tengert és régi barátokat, és pihenek.
Mert megfosztjuk a világot magunktól hogy egymásnak adjuk. Nem tudni hogy jó e, rossz e. Veszteség, nyereség, mind egykutya.
Hiányzik ahogy írsz.
Valaha abba zúgtam bele.
Zúg és zörejlik fia vagyok én. Lánya.
Helló hétköznapi alkoholfogyasztás.
Tegnap már fejben írtam a posztot, miközben dübörgött a rakendroll és repültek a riffek és tépett a tam,
és annak a címe az lett volna hogy Nyuszi, nyuszi, nyuszi! és leírtam
volna benne hogy ugyan lehet agyból és szívből tudni a carpe diemet, és
lehet tanulni figyelni a Mostra, ugyanakkor olyan csúnyán parázni hogy
az már paralizálás, pillanatgörcs - de mégsem így alakult. Az éneklés
és a köztem lévő viszony olyan rapszodikus. Sosem lehet tudni
visszaszeret e a hangom. Mondhatni ha a hangom Pistike lenne, és én
lehívnám játszani, nem biztos hogy hozná a labdát. Érted.
Aztán csak kiböktem azt hogy "nézzük már meg működik e ez a mikrofon", és innen már sima volt az ügy. Fuentes és a Fiúk Feat Miss Kibic.
Ismerek egy lányt. Minden reggel mézzel issza a kávéját, amit a kedvese készít el neki. Ő mindig hamarabb kel fel, és a lányt már azzal ébreszti hogy "Kész a finom kávé, kincsem".
Ez a lány éppen azon gondolkozik hogy mivel lepje majd meg a barátnőjét; azon, hogy a munkahelyi utálomkaság oly változó mint a szél, azon, hogy nem kétséges hogy helyesen döntött: de akkor miért jár folyton vissza az agyába hatvanféle különböző párbeszéd. Eszébe jut az is, hogy eurót kell vennie, még most, és az hogy reméli Valter nevezetű gépe nem bánja a homomechanizmus intézményét, mikor összeforrad Ödönnel. Megfordul a fejében hogy találnia kell egy jó midi-be konvertelőt, és hogy mostmár tényleg le kell számolni a pókokkal, és elvándorolni bankokba.
Te is ismersz ilyen lányt, biztos.
Mindig elmennek ezek a hétköznapok, és már megint három hét van mióta erre se jártam. Lehet át kéne öltöztetni, mondjuk félig nyitott ajtós designra. A munkanapok pörögnek, a feladataim továbbra is húzósak és rengeteget tanulok, és továbbra is alul vagyok fizetve.
Tegnap, a régi csoportom buliján azért sikerült megtalálni erre is az okot: gyakorlatilag egy 50-essel többet érő munkát végzek, de olyan, mintha vezetőképző suliba is járnék, ami ennyibe kerül havonta. Azért kicsit minden fizetésborítékkor összeszorul a torkom, továbbra is. Valahol sajnálom hogy így biztosan nem mehet tovább, de valahol meg izgalmas.
Gyere, öleljelek meg.
Ha elmegyek közvéleménykutatásra, mindig beválogatnak (mert tudod, vannak akit csak elhívnak, aztán hazaküldik).
A közvéleménykutatásokon mindig valaminek lenni kell: valamid nincs, vagy van, ennyi és annyi éves vagy, és papíron így meg így gondolkodsz. Legtöbbször túráztatnak a nyereményekért, vágd ki, ragaszd össze, mondj mellé mottót, személyesítsd meg, beszélgess vele (és itt gondolj egy tusfürdőre), majd a kölcsönös lefárasztás eredményeképpen a tükör mögötti kamerás emberek boldogok, te meg az órákig tartó kemény munka után viheted haza a borotvát, csokit, kávét, duschfürdőt, utalványt, cash-t.
Ma nem válogattak be.
Lásd cím.
--- Elaléla
Ha már változások, ma voltam egy optikában, és olyasmire világítottak rá, amire eddig senki, sosem. Nem rövidlátó vagyok, mert azzal aminusz háromnegyed dioptriával boldogan meglehetnék, hanemde olyan hatalmas fénytörési furcsaságom van, hogy konkrétan az agyamba érkező információk egy fa esetében az egy egy ferde fa, 30 fokban. Az agyam meg (mert okos Szofiagyról van szó) tudja hogy nem lehet ferde fa, ezért korrigál. Mindent, amit látok. Az átlagnál sokkal-sokkal-sokkal merdekebben.
Most az optikában, majd egy órás vizsgálat után rámadtak egy szemüveget, ami a valóság valóságot mutatja, és trapéz alakúnak láttam az egyenes könyvet, és az egész világot kicsit négydimenziósnak. Lovecraftosnak. És hordanom kell forever, különben az egész cirkuszmókát folyamatosan félrelátnám. És mikor elkezdem hordani, Fuentesnek konkrétan majd támogatnia kell amíg megszokom.
Ha másképp látok majd másképp is fogok gondolkodni vajon? És ha szexhez leveszem, trapéz alakúnak fogom látni a... na neem. :)
Megszeppenés és tépelőlde van.
Talán egy tükör előtt gyakorló politikushoz tudnám hasonlítani magam, mert a fejben blogolás nagyon megy. Ezek nem csak gondolatok, hanem bekezdésekbe és szövegkiemeléssel tarkított, vigyázóan frappáns befejezésekkel megírt összesítők, van köztük vidám is mint egy húsvéti halleluja, meg szomorú is, mint a tündék hátrahagyott fátlya... szóval mindenes.
Tényleg nem szép tőlem hogy ide nem. Az a baj, hogy a bennem lakó Igazt érzem egyre csökkenőnek, mert ellopja az Odabenn, ti. munkahely. Egyszerre vagyok megbízva fontos (értsd: fontos) feladatokkal úgy, hogy közben egyértelműsítve van hogy kapni néhány fejbúbsimításon kívül nem fogok semmit.
De egyenes következménye képzeld kedves naplóm, hogy elkezdtek nőni ilyenjeim hogy Intrika, Stressz, csupa élet-pótlék, ami nagyjából azt mondhatnám hogy Fuj és hogy a Szofik ilyet nem játszanak.
Konstans őrangyali felügyeletre vágyom, hogy ne süllyedjek tovább.
Csináltam továbbá gesztenyetortát, csokiba mártott gesztenyedíszekkel, a fél világot odaadtam egy girhes cicának amikor kamillával kimostam a szemét, amit a csipától nem tudott kinyitni; ijesztő volt amúgy, úgy nyílt a szeme mint egy cipzár, apránként, és visított.
Van már lakásom ahol nem fogok lakni, rövid hajam, ami a kócosság új dimenzióját nyitotta meg előttem, harmincéves kedvesem, és harmincöt éves hitelem. Tudok hétközben csajos buliba menni, áfonyás pezsgőt pálinkával keverni és másnap alig lenni másnap.
Egyéb hasznos fícsörök.
Helló hétfő, helló gépelés. Majd folytatjuk. Remélem.
