Megint mágiás péntek volt. Kifejtés majd később.

Most pedig feljegyzésre méltó, hogy el fogok feküdni egy kád vízben, olajokkal, gyertyával, borral, a laptopról a démonvadász tesók negyedik évadját nézem majd, miközben kézi készítésű kókuszos-kakaós natúrszappannal fogom magam Simabőrűre örültetni. És mesélek magamnak, igazat, félig igazat és néhány igazán kedvelhető hazugságot is.

Sweet-sweet Saturday.

Tegnap életemben először maradtam benn majdnem éjfélig. Új élmény ez nekem. Mennyi a metál, meddig a bírom, ener a gia?

Egy kicsi vasmedve utazik a jóvoltomból Brazília felé, elsőbbségivel 5-10 nap alatt, hogy aztán a sorsa az legyen, hogy majd a 30 fokban el legyen veszítve valahol (remélhetőleg) a tengerparton. Félelmetes, hogy ilyesmi ideák bírnak éltetni néha: a Tündérgyárban talált fém-állatot átutaztatni a világon, hogy valaki ismeretlen találja meg. Kedvelem ezt, hogy lehetséges volt, és valami elképesztően jó volt ráírni a borítékra hogy Rua Padre nemtomhány, és odamenni a postáskisasszonyhoz.

Öt hétig utazó, nem-elsőbbségi levél szeretnék lenni néha, tudod Cambriel? És várnám, nagyon várnám, hogy mikor bontanak már fel.

Van néhány dolog, amiről nem igazán beszélek.
Például, hogy a lakásajtó előtt a rózsa képtelen leállni. Most is, télen is bimbót hoz, és virágzik. Persze csak egy-egy tövön, de akkor is.

A 29-es busz megállójának a tetején egy szakadt squash-ütő hever már hetek óta, a József Attila színháznál pedig egy pink sícipő álldogált pénteken takaros rendben a kuka mellett.

Éjszakánként, amikor hazajárok, a komplexum közelebbi kapuján szeretek bemenni. Elvileg ugyanaz a kulcs jó mind a négyhez... mégis, a közelebbi kapu nem adta könnyen magát. Nyöszörgött, ellenállt, nem hagyta hogy beledugjam a kulcsot... mint egy hisztis ribanc. És én, minden alkalommal, mikor édesgettem, próbálkoztam - és végül sikerrel jártam - minden. Egyes. Alkalommal. Adtam neki egy puszit, amiért mégis beengedett. Mindig. És már egész jó kapcsolatban vagyunk.

És új ágyam van. Egyszemélyes, kényelmes, és fura, rendes.
Jó éjszakát 2012.

Az úgy van, hogy a hüvelykujj wrestling annyira gyász, hogy még a telefonok T9 szótárában sincs benne, ezért hivatalosan is száműzöm ebből a tér-idő kontinuumból. Épp ezért tegnap este sem történt meg. Hát mi volt?

A stressz, ha kötelező kreatívságról, dolgok létbe jövésénél bábáskodásáról van szó, akkor a stressz, az olyan, mintha egy vállfát dugtak volna a bőröd alá, és a tarkópihéid alatt feszülő fémnél fogva lógatnának. Nem fáj, de valami idegen izé tölt ki belülről, és pontosan tudod, hogy annál fogva remekül tudnak rángatni.

Ezért, a korábbi gondolataimmal ellentétben, mégis meglátogattam a Nagy Pénteki műintézményt, hogy egy kicsit ne erre gondoljak. És ezért, illetve ebből kifolyólag, végül ígéretet is tettem: mert valóban nem fair ha az ember nem ír arról, ha valami ember formájú napsütéstől kap időről-időre jó szót, kántálást, meg sört. Háromnegyed ötig ücsörögtem, vagy jó szóval tarva, vagy csendben, szívószálat rágcsáltam, rajzoltam, kézírást dekódoltam, rajzoltam bikinis angyalt és hennamintát, és leírtam melléjük hogy "Élni menő."

Aztán átsétáltam a hídon, melyet Szabadságnak neveznek, és tudod a jeges szél ellen a macisapi sem sokat segít, de végül is ebben is igazság volt: jót tett.

Így és ennyit péntek 13-ról.

Annyira sokatmondó, itt ülök a stúdióban, üvölt a La Isla Bonita, és mindenki hepi és smúzol, miközben plágium van, és hatezer embert kirúgnak, és leáll a BMV BKV majd, és kitörnek a napok, és nem ölelnek a népek, és szarrágnak a ... de mindegy.

Praise the shuffle: az új szám Dr. Alban - It's my life.

Every day I'm shufflin'.

Első alkalommal volt dupla macisapi fotózás, de nem volt az igazi, ehhez kell egy kameramann, amikor a panda és a grizzli.

Ja! Megint kaptam egy ittas jogászt a nyakamba, most a Battyhány téren. Boldog volt, és elmesélte az életét 10 percben, és mondta hogy meghívna egy sörre, de már az asszony így is morcos lesz, s én megmondtam mit tegyen, és elmeséltem hogy milyen az az Arany Pillanat, és akkor a jogász, aki volt vagy 24 éves, azt mondta ühüm, azt mondta nahát, és azt mondta fussunk még véletlenül össze valamikor.

Mondom jólvan jogász, jólvan. Áldjon az ég.

Kihúzták a csacsogási együtthatómat na, ez van. Eltelt a karácsony (macskák és részeg nagyi, és MJÖ-ék nélkül nem bírtam volna ki), az előszilveszter (leszbikus ismerősök világa, majd valami elképesztően megevős jazzkoncert), a szilveszter (hektikusság, örülés, részegség-boldogság-búfelejtés, piros kalap és tequila). Új év is van már, a lencsét is megettük, a lakást nem hiszem hogy el tudjuk adni. Milyen tanulságokat hoztam? Egész jó volt ez a 2011, olyan helyeken teljesedtem, ahol régóta szerettem volna, jófajta hullámvasút. A lányok szája még mindig tök furán puha, érthetetlenül az, igen, csak lányok csókoltak meg decemberben, hogyvanez, nemértem.

Minden oké? - kérdezi a recepcióslányunk, a szépszívű. - Olyan mintha nem látszódnál rendesen.
Fura, olyan mintha elfogynál. - mondja a Messze-ember egy bor fölött, a semmiből. Persze aztán megölel rendesen, szóval talán mégse vagyok annyira anyagtalan.

I have no answers, sweeties. Same new, same new.

"Olyan szekszuálisan nézel ki. Hm. Nem is. Inkább olyan szűzmáriásan."
Köszi, szeretlek! :)

Csak ácsorogni a zuhogó esőben, és nézni, ahogy a spotlámpára eső cseppek nagy része egyszerűen elpárolog, füstté válik. Sosem ácsorogtam még a Gellért téren éjszaka. Érdekes dolog ez. De legalább Írország óta nem zavar az eső igazán.

Vannak helyek, ahol fürdőszobában található fogkefék száma alapján mérik az otthont, merült fel ma este, két forrásból is. És akkor eszembe jutott: az enyém mindig nálam van. No jó, legalábbis az egyik. A másik Óbudán. A harmadik tesóméknál.
Szerintem nekem van a legtöbb fogkefém a világon.
De legjobban azt szeretem, ami mindig nálam van.

Ma azt mondták: "Aki ilyen szerelmes az életbe, mint maga, annak olyan helyre kell mennie, ahol az élet visszaszereti. Nem gondolja?"

Ezt csináljam meg jól, kérlek. Legyek összeszedett, prompt, be- és átlátó, legyek átütő, és grafikonos, és elemző, és csináljam meg jól, kérlek.

Köszönöm.

Tegnap éjjel pedig találkoztam a típus harmadik példányával is. Ez már szinte gyanús. A múltkori bőgős után, ő énekes volt. Lassan kijön egy egész banda. Mondjuk... ennek van is értelme.

http://vimeo.com/25751028

Ezt ide írd fel magadnak Szofika, jólvan, ügyes kislány.

Tényleg, a blogban az a jó, hogy minden szubjektív történést fel tudok öltöztetni bármibe. Viszont amikortól kőbe vésem, örökkévalónak tűnik, holott nem, nem. Az egy lefolyékonynitrogénezett pillangó, ami már a következő pillanatban talán nem is igaz. Nem úgy.

Mostanában nem tudok biztosnak lenni semmiben, és ez azért jó, mert a jó dolgok mindig meglepetésként érnek... de amint számítani kezdek rá, a legdurvább vicc szerűen kapok helyette fricskát.

Mondjuk azért rajzolni csak kéne megint, amennyire tőlem telik.

Puszi, mentem.

Tegnap elvesztettem egy esernyőt és némi méltóságot. Az utcán vettem novellát egy gerillamarketinges íróembertől, eszmét cseréltem a flow-ról és a carpe diem-ről, és beszereztem néhány lila foltot. Megint volt fél lángos a zsebemben reggel. Az indián nevem Makrancos Arconpörgés.
Mostmár pihenek.

Úristen. Nyugtalan vagyok. Nyughatatlan. Mintha egy repedni készülő fura tojást hordanék a mellkasomban, és nem tudom hogy naposcsibe lesz-e, vagy sárkány. Képeket lopok le a facebookról, hogy majd azok alapján rajzoljak, de nem áll a kézbe a ceruza, túl szív alakú a radír, nem akar a kar, meg a fej, sem a szárnyak, és a túróba is már, de tényleg.

Szóval na. Felfedezést tettem tegnap. Igenis vannak emberek, akik ugyanarról a kaptafáról származnak Isten nagy cipészboltjából, arról a napról, amikor nehéz volt a szíve, és szeretett volna valami egyszerű vonalvezetésűt, mégis összetettet alkotni.
A gerinc és az alap adott. Hasonló mennyiségű rockandrollt fecskendeznek a vénáikba, matekos agyat, és húrokra érzékeny ujjakat adnak nekik, nyughatatlanságot és képességet a mátósra beállásra. A hajuk, bizonyára önkéntelenül, de ugyanúgy magasodik és hullámosodik. A négynegyed üllőjén, és a tüzes víz kohóján kovácsolt tekintetük van. Mosolyogni a nehezükre esik, de biztos hogy tudnak.
Veszélyesek, na. Az egyikük tegnap beleájult a mellettem ülő dekoltázsba például.

Elképzelhetetlenül, múlhatatlanul és határok nélkül irigylem a mindenen könnyen túllépőket. Ezt most a mai estétől függetlenül.

Nos, tudod, az univerzumnak van humora.

A húzza-ki-magát paktumomban szó szerint így hangzott a tárgyalásom: "Kedves Univerzum. Az a helyzet, hogy tudom, hogy én egy szerencsés lány vagyok. Imádom a munkámat, szeretem a barátaimat, inspiráló és szívvel terhes közegben mozgok nap mint nap. Az emberek, az én embereim csodálatosak, az egyik így, a másik úgy. De Univerzum, az van... hát igen. Kéne egy kis pénz..."

Ezután jött a paktum. A csoda nem maradt el. Múlt héten vasárnap 17 euro centet találtam a zsebemben, mely semmilyen logikus úton nem kerülhetett oda.
Tudod, néztem, néztem, és végül nagyon kellett röhögni... Hisz megkaptam amit kértem. Egy kis pénzt. :)

A leckéért hálásan átfogalmaztam a mondanivalómat. És továbbra is kihúzom magam, de mostmár azért is, mert kihúzni magad... nos... egyszerűen jó.

--- Negotiator

Nem kell ahhoz sok, hogy kikopj a fényes folyamból, ahol éltél. Egy kis kimerültség, betegnek levés remekül átrendezi a sakktáblát. Akik mindennap voltak, most nincsenek. Ami laza volt, szoros lesz. Ami szoros volt, laza.

Nem túl jó, de nyilván ez is kell.

... másfelől pedig igenis jópofa dolog egy fél lángossal a zsebedben ébredni vasárnap. (Mármint az a kabátod zsebében van, nem a nadrágéban.) Irtó finom reggeli.

Azt mondták ma a kocsiban, hogy azért úszom meg a rendszeres hepajokat macskajaj nélkül, vagy csak egész halványan bajuszkornyasztóan, mert a toxikussági szintemet rendesen karbantartom. Ez meglehet. Most direkt teszteltem ma, vágyom-e alkoholra. Bosszant-e a kakaó és az ásványvíz. Kellene-e söröcske, borocska.
Nem kellett.
Viszont így, hogy meginterjúvoltam magam, hogy mi is kell, megint felütötte a fejét valami más is. Hiányok bújkálnak, mint olajos szemű szörnyek a radioaktív tavakban.

De nem baj. Sapkás Mici eddig elég jól teljesített. Okosan, és szívvel táncol, és ha színre becsípve is, azért őszintén, játékosan, és ahol kell, mindig józanul. Nem akar magához láncolni senkit, nem bújik melengető akolba, nem nyüstöl, füstöl, nyűgöz feleslegesen. Talán szomorú olykor néha, és végigsírja a Deák-Nyugati távot hajnalban, de aztán fázós és részeg szélfútta jogászhallgatókat vigasztal, másnap emelt fejjel búcsúzik, és péntek-szombat-vasárnap jó embereket ölel meg.

És kihúzza magát. Manapság egyre többet. Ez azért valami.

--- Sapkás Mici